2017. december 11., hétfő

Időt-LAND

 Időt-LAND

Az én utópiám


Időt-LAND lakói különlegesek. Nem azt mondom, hogy boldogok, hanem azt, hogy különlegesek.
Ami először felkeltette az érdeklődésemet, az az, hogy a bőrük milyen furcsa. Testüket sehol nem borítja szőr, és bőrük nem ráncosodik. Nincs sem hajuk, sem szemöldökük vagy bajszuk. A homlokukon viszont egy szó vagy kifejezés olvasható. Ez a szó vagy kifejezés mindig az, amit az adott pillanatban szeretnének, amire az adott pillanatban szükségük van.
Időt-LAND lakosainak nem csak a homlokukon jelenik meg szöveg. Minden élet „tiszta lappal”- tiszta kézzel kezdődik. Azonban minden kimondott vagy leírt szó megjelenik az ujjaik hegyétől kezdve, és a kifejezések az életük során úgy kúsznak felfelé karjaikon, akár fára az indák. Ennek az országnak a lényei figyelnek arra, hogy szavakkal ne bántsanak meg másokat, hiszen a szavaik tetoválásként életük végéig rajtuk maradnak.
Idő viszont nem létezik ebben az országban. Senki nem siet sehová. Így ha valakinek a homlokára a „baráti szavak” vagy „segítség” van írva, bárki megáll, és szívesen segít neki, hiszen nem siet sehová.
Persze olyanok is élnek ebben az országban, akik lázadnak a rendszer ellen. Ők tetőtől talpig eltakarják a testüket: hosszú szárú zoknik, hosszú nadrágok, hosszú ujjú felsők, kesztyűk, sapkák, kapucnik…
Ebben a társadalomban azonban nem ítélnek el senkit azért, amiért valamilyen módon kilóg a sorból.

B.Buttercup

2017. november 28., kedd

Vers #8- Tűz

December derekán a remény szikrája tüzet gyújtott.
Iratlan szabályok alapján megrakott tábortűz
Nagy lánggal, vadul, melegen lobogott.
Egy óvatlan pillanatban ez a tűz elaludt;
Leheletem meglátszott, megfagytam, e tűz több meleget nem nyújtott.
Odavittem fűt-fát, de nem hatott, egy láng sem lobogott.

Minden erőmet beleadva idétlen farakásom újra lángra kapott,
Istenem segített, kiolvadtam. De féltem, hogy a tűz
Nehogy nagy kárt okozzon, nehogy erdő-mező meggyúljon.
Igyekeztem eloltani, majd zavaromban tápláltam.- én bolond!
Olyan volt, mintha égett volna, s belül meleget nyújtott.
Nem égett, csak füstölt. Füstölt, majd kialudt.

B.Buttercup

2017. november 27., hétfő

Vers #7- Vonaton

Ott voltunk a hídon ketten,
Ballagtunk, s álltunk szépen csendben.
Néztelek, s mikor észrevetted,
Rám néztél, s én elfordítottam a fejem.
Megkérdeztem; ugorhatok?
Ha nem, megöl az unalom.
Azt mondtad, tegyem, ha akarom,
De erősen megfogtad a karom.
Megmentettél, magadhoz húztál,
Átöleltél, de elbúcsúztál.
Hagytad, hogy otthagyjalak,
Tudhattad volna, hogy vártalak.
Vártam, hogy utánam jöjj,
S a vonaton mellettem a hölgy
Nem nézett hülyének,
Amiért szemeim vízcsapja felébredt.
Sírtam már vonaton,
Nem ez lenne az első alkalom,
S írtam már vonaton,
Most is csak szívemet hangolom.
-gondoltam,
de te nem jöttél utánam.-
Hangolnám, de minek?
Nem hangszer ez,
Hogy játssz vele,
Inkább fognád meg a kezem;
A kezem,
S a szemem:
Tengerkék szemeidtől megfagyok,
De ölelésedben ki is olvadok,
Sőt lángra lobbanok,
Megijedek, majd elrohanok...

B.Buttercup

2017. október 26., csütörtök

Vers #6- Egy darabot

Mikor pillantásom először talált rád,
Szívem jégburka megolvadt,
Arcomon egy mosoly felgyulladt,
Lelkem ilyen örömre régóta várt már.

Fagyos szívem rád várván
Megolvadt, s sok kedves szavad
Hallgatván e sebzett szív varrata felszakadt,
De tudtam, te jelenléted nem árt tán.

De tévedtem, mert ártottál,
Olvadt szívem kezeidben zakatolt,
Te összetörted, s elvittél egy darabot;
Egy darabot, mit aranyba mártottál.

Te nem tudtad, de ezzel többet ártottál,
Mert egy szívdarab aranyba mártva
Olyan, mint férfinak a nátha;
Egész lénye válik tőle holttá.

Lelkem, ki várt ott rád,
Most miattad romokban,
Porai eltűntek a homokban.
Bennem már nem épül vár.

B.Buttercup

Vers #5- Kiáltom azt, hogy segítség

Kiválasztott minket a sors.
Itt állunk, tudom, s tudod jól.
Állunk és nézzük egymást,
Látlak, s te látod orcám.
Talán nem mész most messze,
Oda, hová embernek nincs mersze.
Máshová mész, s elfelejtesz.

Amikor majd kereslek,
Zárt ajtók mögé belesek,
Te itt, köztünk már nem leszel.

Ha mégis, akkor örömkönnyek
Odagyűlnek szemembe őrnek,
Gyorsan letörlöm őket,
Jól elrejtem előled.

Szeptember elmúlt már,
Engem a világ már vár
Gyere velem, segíts nekem
Így szólok, de te elfelejtesz.
Te sosem törődtél velem,
S hogy ez után mi lesz,
Én sem tudom, de te tudd, az élet
Gyönyörű kincs, ajándék amíg éled

B.Buttercup

Vers #4- Hiányzol

Gyenge szél fúj,
Arcomon pír gyúl;
Tudom, hogy te vagy az,
Ki nekem most üzenetet hagysz.
A reggel ködébe veszve
Tekinteted keresem dideregve,
Fáradtan kezem után nyúlsz,
De engem a mélység befelé húz.

Sötét van, senki nincs velem,
Hogy te itt vagy, azt csak képzelem.
Hogy is lehetnél itt?
Az az angyal magával vitt,
De a fülembe suttogta:
Éljek még veled titokba'.

Az árnyékod itt maradt,
De tested elporladt,
Nekem csak lelked maradt,
Nekem, ki nélküled itt ragadt.

Szólítgatsz, érintesz,
De én nem vagyok az, ki észrevesz.
Képzelgés az egész
-mondom magam elé,
De te tudod, mi ez,
Csak te, s ez a valóság.
Lelkek járnak köztünk
Fel sem tűnik, ha összeütközünk.
Ti csak figyeltek,
Jeleztek,
De mi észre sem vesszük,
Ráfogjuk, elment az eszünk.
De nem. Ez valós álom.
Mit nem fejeztél be, most lezárod,
Kivárod
S míg itt vagy, elvárod,
Hogy észrevegyelek,
Mert míg itt voltál, nem tetted,
Nem fejezted ki szereteted,
S én sem mondtam ki, szeretlek.

B.Buttercup

2017. október 7., szombat

Vers #3- Velem s Vele

Velem s Vele
osztod figyelmedet,
keversz engem Vele,
de Őt szereted.
Szereted, s kívánod,
(később majd megbánod,)
de Ő már nincs Veled,
mert megtudta, hogy szereted.

Annyi kérdésem lenne Hozzád,
de félek, ha felteszem, megutálsz…

Nekem nincs életem, de célom van,
Neked élted van, de léted bizonytalan.
Életcélod elvesztetted-mondtad,
de én tudtam, hogy megtalálod holnap.

És nem tervezted,
hogy valaki másba beleszeretsz?
-kérdeztem, de választ nem kaptam,
s arcod fürkészve inkább hallgattam.
Majd a válasz megérkezett,
(lehagytad az ékezetet,)
mert nem tervezted,
hogy valaki másba beleszeretsz.
Bármit mondtál, hangodban elvesztem.
“Miért? Ha szabad kérdeznem…”
De nem szabadott,
s gyönyörű hangod csak hallgatott.
Bocsánatot kértem, amiért
(az elhullajtott könnyekért)
badarságot kérdeztem,
de te megfogtad a két kezem,
mélyen a szemembe néztél,
fürkésztél,
s két szép szemedben elveszve
karjaidba bújtam dideregve.
Hogy minél több időt lehessek veled,
-azok a késő éjfelek-
ölelésben megszorítottalak,
de karod volt a szorosabb.

B.Buttercup